Rómeó és Júlia

De csitt! Mi bűz ez itt?
Júlia az, s lábán egy zokni!
-Oh, Rómeó! Dobd el neved,
S vidd innen a mocskos kezed!
Ha nem mászol le a létrádon,
Átlöklek a korláton!
-Oh, Júlia! Szeretlek, mint virslit a kutya,
Ha meglátlak, majd megüt a guta.
Belédestem, mint vak ló a gödörbe,
S hullajtom könnyeim érted a moslékos vödörbe.
Ha megérzem lábadnak orrfacsaró szagát,
Az orromat fogva a szomszédba futok át.
Szeretem a szemed, mely üveg és kancsal,
Szeretem a füled, mely rég nagyothall.
Szeretem az arcod, mely ráncos és veres,
Szeretem a fejed, mely sötét és üres.
Szeretem az orrod két pici lyukát,
Melyen a villamos is röhögve fut át.
Szeretem a fogaid, melyek már rég kihulltak,
Szeretem a körmeid, mik a hónaljszagtól lilulnak.
Szeretem a hajad, mely hosszú és tetves,
Szeretem a nyakad, mely örökké retkes.
Szeretem a lábad, azt a görcsöset,
Melyen kaszálni lehet a szőröket.
Szívem egy moslékos dézsa,
És te benne ugrálsz, mint egy varangyos béka.
Hullajtom érted könnyeim, mint megáradt patak,
De azért az első fára akaszd fel magad!
A szél üsse össze rücskös bokádat,
A fene egye meg azt mocskos pofádat!